A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

Egy nap alatt két olyan tűzeset is történt Somogy megyében, amikor a helytelen begyújtás okozott riadalmat.
Somogyaszalóban és Görgetegen is benzinnel akartak begyújtani egy-egy tüzelőberendezésben csütörtökön, ám annak gőze belobbant. Somogyaszalóban a kaposvári, míg Görgetegen a nagyatádi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók akadályozták meg a tűz továbbterjedését, majd átszellőztették a helyiségeket. Somogyaszalón könnyebben megsérült egy lakó, míg Görgetegen nem történt személyi sérülés.
A benzin szobahőmérsékleten is könnyen párolog és gőze is gyúlékony, egy szikra könnyen lángra lobbanthatja. Tilos éghető folyadékokat (pl. petróleumot, gázolajat, benzint) használni begyújtáshoz, illetve a tűz élesztésére, mert súlyos robbanás és sérülés lehet a végeredmény!

Előfordul, hogy a tüzelőberendezésbe nem megfelelő tüzelőanyagot dobnak – a fa mellé műanyagpalackokat, csomagolóanyagokat, régi bútorlapokat, rongyokat – ez pedig a füstelvezetők állapotának rohamos romlását eredményezi, amely nemcsak kéménytüzek kialakulásához, hanem szén-monoxid-mérgezéshez is vezethet. A nem megfelelő, vizes tűzifa használata is eleinte koromlerakódást, majd kéménytüzet okozhat.
Testi épségünk és családunk biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy mindig a kályhának megfelelő és jó minőségű fűtőanyagot használjunk.
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|