Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Hatalmas erőket riasztott a Kaposvári Mentésirányítás ahhoz az 50 év körüli férfihez, akit a tóból húztak ki a fürdőzők tegnap a balatonmáriafürdői strandon - írták az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.
A Facebookon az alábbi posztot jelentették meg a mentősök:
"A perceken belül kiérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek, amit rengeteg bámészkodó figyelt a parton még annak ellenére is, hogy a szakemberek takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást. Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni. A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet. A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában. A kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt. "
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|