Három sikeresen végzett somogyi tűzoltó tett esküt

A sikeresen végzett tűzoltók ünnepélyes esküjétől volt hangos július 15-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtti tér.

 

A somogyi újoncokat első szolgálati napjukon Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte.

 

Az újoncok a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kiképzését tudhatják maguk mögött. Ötszázhatvannégy órában sajátították el mindazon elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tűzoltóvá váljanak. A központi ünnepségen a dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem vezetője mondott köszöntőt. Az altábornagy arra emlékeztetett, hogy a tűzoltók feladata nem változott az első hivatásos tűzoltóság megalakulása óta. Gróf Széchenyi Ödönt, a hazai tűzvédelem alapítóját idézte, amely szerint: „Legszentebb feladatunk a bajbajutottak mentése”. A főigazgató azonban hozzátette, hogy a ma tűzoltójának minden eddiginél többféle kihívással kell megküzdenie. Emlékeztetett arra is, hogy a bizalmat az elődök alapozták meg, de azt az utódoknak ugyanúgy meg kell szolgálniuk.

 

Somogy megyében a mai napon hárman kezdték meg szolgálatukat. Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese arra kérte az új felszerelőket, hogy legyenek méltók az egyenruhához és viseljék büszkén azt, feladatukat pedig mindig felelősséggel, legjobb tudásuk szerint lássák el. 

 

A három új somogyi tűzoltó közül ketten, Nemes Dániel és Mika József tűzoltó őrmesterek Kaposváron, Solymosi Barna Balázs tűzoltó őrmester Siófokon szolgálja a jövőben Somogy megye biztonságát.  

 

Fotó: Szőke Péter - BM OKF, SMKI

Időpont: 
kedd, 2022, július 19 - 16:44

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron