
A II. Jótékonysági FireCross Bajnokságot rendezte meg a Magyar Tűzoltósport Egyesület a hétvégén, Balatonlellén. A megmérettetésről ezúttal sem hiányozhattak a somogyi tűzoltók.
A versenyen Magyarország valamennyi hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltójának lehetőséget biztosított az aktív sporttevékenység mellett egy újfajta tűzoltó versenysport megismertetésére. A nevezési díjat a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány számára ajánlották fel, amelyhez négy somogyi tűzoltó is hozzájárult.
A versenyzőknek egy 35 méter hosszú pályán, 7 állomáson kellett bizonyítani állóképességüket: elsőként 200 métert kellett evezniük ergométerrel, majd a nőknek 20, férfiaknak 40 kg felhúzása következett húszszor, aztán kettlebell swing várt rájuk. Ezt követően egy személyautó gumiabroncsát kellett elhúzniuk, az ötödik állomáson tömlővel a vállukon zsámolyra lépkedtek fel és le, majd kamiongumit görgettek, végül pedig a férfiak kettő -, a nők egy 6 kg-os porral oltóval futottak be a célba.
A 30-39 év közötti férfiak kategóriájában ifj. Bodó László (KÖTÉL Egyesület) a negyedik helyen végzett, a 40 év felettiek kategóriájában Ivanek Róbert (Kaposvár Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) a 8. helyen zárta a versenyt.
A nők között a KÖTÉL Egyesület tagja, Török Eszter hozta el az aranyérmet, Szőke Hanna (Bolhás ÖTE) pedig az ötödik lett.
Ifj. Bodó László, Török Eszter és Szőke Hanna tagja volt annak a hétfős csapatnak is, amely végül az első helyezést szerezte meg a bajnokságon.
Fotó: Gyöngyi Ferenc
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |