
- Megtalálták annak a két fiúnak a holttestét kedden délelőtt, aki szombat este merült el a Balatonban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI megkeresésére.
Orbán Zoltán elmondta, az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból. Ettől a helyszíntől nem messze a vízirendőrök megtalálták a másik fiatal holttestét is.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, szombat este két fiú Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre elmerült a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait. A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást az eltűnt fiatalok után szonárral.
A szóvivő - pontosítva a korábbi adatokat a fiúkról - elmondta, hogy mindkét áldozat 17 éves volt, az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai.
A fiatalok elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik - közölte a szóvivő.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |