Május 29-én Somogyban is megnyílnak a tűzoltólaktanyák a gyerekek előtt
Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre.
Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok kapui.
Somogy megye 25 pontján várják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket.
Az öt hivatásos tűzoltóság mellett öt önkormányzati tűzoltóság és tizenöt település önkéntes tűzoltó egyesülete is fogadja a tűzoltók munkája iránt érdeklődő kicsiket.
Az elmúlt években a járvány miatt nem tudtuk fogadni a gyerkőcöket, azonban most újra megismerkedhetnek a tűzoltók izgalmas életével. A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást is tartanak, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők. Az tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig.
A Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kapui már 9 órától nyitva lesznek és számos programmal várják a családokat.
Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság8700 Marcali, Árpád u. 10.
Kaposvár Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság7400 Kaposvár, Somssich Pál u.7.
Barcs Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságBarcs Béke u. 81.
Nagyatád Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságNagyatád Szent Flórián tér 2.
Siófok Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságSomlay Artút u. 2.
Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye8719 Böhönye, Fő utca 45.
Nagyszakácsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület8739 Nagyszakácsi, Kossuth Lajos u. 132.
Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete8648 Balatonkeresztúr, Ady Endre u. 52.
Fonyód Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete8640 Fonyód, Fő u. 19.
Öreglaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület8697 Öreglak, Fő út 14.
Buzsáki Tűzoltó és Polgárőr Egyesület8695 Buzsák, Fő tér 1.
Kadarkút Önkormányzati Tűzoltóság7530 Kadarkút, Petőfi u. 6
Kadarkút Önkéntes Tűzoltó Egyesület7530 Kadarkút, Petőfi u. 6
Bodrog Önkéntes Tűzoltó Egyesület7439 Bodrog, Kossuth u. 54.
Nagybajom Önkéntes Tűzoltó Egyesület7561 Nagybajom, Vásártéri u. 1
Kötél (Kaposvár) Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület7400 Kaposvár, Pécsi u. 11/E
Csurgó Önkormányzati TűzoltóságCsurgó, Baksay u.6/B
Mike Önkéntes Tűzoltó EgyesületMike, Zrinyi u.2/A
Bolhás Önkéntes Tűzoltó EgyesületBolhás, Szabadság tér 1/A
Berzence Önkéntes Tűzoltó EgyesületBerzence, Virág u.2.
Tab Önkormányzati Tűzoltóság8660 Tab Kossuth L. u. 148/a.
Balatonboglár Önkormányzati Tűzoltóság8630 Balatonboglár Klapka Gy. u. 9.
Látrány Önkéntes Tűzoltó Egyesület8681 Látrány Rákóczi u. 69.
Karád Önkéntes Tűzoltó Egyesület8676 Karád Attila u. 31.
Ádánd Önkéntes Tűzoltó Egyesület8653 Ádánd Rákóczi köz
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/08/15 - 17:00
-
2026/08/16 - 09:00
-
2026/08/16 - 15:00
-
2026/08/20 - 09:30
-
2026/08/28 - 18:00
MAGAZIN
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |

















