Hetedik lett Kaposvár a Futókörök Napján

 Dabas 2021 után másodszor is megnyerte a Futókörök Napját.   

 

A Pest megyei település lakói összesen 4841 kilométert futottak szombaton a szervezők tájékoztatása szerint. A második helyen a szolnokiak végeztek 4481, a harmadikon pedig a hajdúböszörményiek 3702 kilométerrel.

 

Kaposvár a hetedik helyet érte el, a Cseri parkban 292 futó összesen 2493 kilométert futott le. 

 

     Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben - a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen - zajlott a második alkalommal megrendezett verseny.

Időpont: 
vasárnap, 2022, május 22 - 19:19

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron