
Lakossági jelzésekre reagálva a Kaposvári Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a közterület-felügyelet közösen hajtott végre ellenőrzést a cseri és a szentjakabi városrészben.
Számos lakossági panasz érkezett a két városrészről, miszerint az autósok figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat, egyesek a járdára kihelyezett székeken üldögélve zavarják a gyalogosokat, valamint több helyszínen raktak le, illetve halmoztak fel illegálisan hulladékot.
A járőrök 2022. április 21-én testkamerákkal, fedélzeti kamerákkal és drón segítségével hajtották végre az akciót, amelynek során 126 személlyel szemben intézkedtek, közülük négy járművezető ellen tettek feljelentést közlekedésrendészeti szabályok megszegése miatt. A közterület-felügyelőknek a közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt két esetben kellett intézkedniük, továbbá a drón nyolc helyszínen derített fel illegális hulladéklerakót, ezért közigazgatási eljárást kezdeményeztek a Somogy Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya felé. Az egyik hulladéklerakó helynél felmerült, hogy veszélyes hulladékot is tartalmaz, ezt az esetet a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |