Giro d'Italia Roadshow Kaposváron a Kossuth téren
Szombaton, Kaposváron kezdődik az a nagyszabású szurkolói roadshow, amelyben négy héten át hangolják a szervezők a legendás olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia magyarországi rajtjára a sportág, valamint a verseny szerelmeseit, továbbá az érdeklődőket.
A szervezők közlése szerint az első, illetve a harmadik etap útvonala melletti városokban, Nagykanizsán, Kaposváron, Keszthelyen, Velencén és Esztergomban ingyenes szabadidős és családi eseményekkel készülnek. A Giro-hangulatot szurkolói fotópontok, kerékpáros aktivitások, zenés színpadi és kézműves programok hozzák közelebb az érdeklődőkhöz.
A Giro Roadshow helyszínein a Nagy Rajt nagykövetei várják az odalátogatókat. A közösségi programok mellett, a roadshow részeként egyes állomásokon a szurkolók megtekinthetik és fotózkodhatnak is a Giro 2022-es, valamint a verseny 1987-es bajnoka, Stephen Roche trófeájával is.
A világ egyik legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye május 6. és 8. között három magyarországi szakasszal veszi kezdetét: a Grande Partenza, azaz Nagy Rajt keretén belül a Budapest-Visegrád és Kaposvár-Balatonfüred etap között időfutamára kerül sor a fővárosban.
PROGRAMOK 14:00-tól:
Trükkös bringák - Te elbírsz velük?
VR szemüveg - Lépj ki a valóságból!
Kihívás kerék - Tanulj és játssz!
Recyclista - kézműveskedés biciklis alkatrészekkel
Üzenj a magyar versenyzőknek! - közös szurkolói molinó készítés
Szurkolói fotópont
Önkéntes sátor
SZÍNPAD:
Gyerekzenekar
Beszélgetés Giro nagykövetekkel
Pumpáló verseny Lupoval
Játékok és kvízek
Minden rajthoz álló „versenyző” megkapja az ikonikus szerencsehozó rózsaszín pólót, így együtt festhetitek rózsaszínre a versenyútvonal táját!
A helyszínen minden résztvevő számára biztosítanak hagyományos és különleges kerékpárkölcsönzési lehetőséget: tekerjetek együtt a tandem biciklin vagy hozd a gyereket utánfutón!
Továbbá biztosítunk frissítőpontokat, csomagmegőrző szolgálatot és egyéb meglepetésekkel várnak így Nektek csak a jó hangulatot kell hoznotok!
TÚRÁK:
- Deseda-tó túrák
Deseda tó - Fekete István látogatóközpont
Táv: 13 km
Indulási időpontok: 10:00, 16:00
Deseda-tó - kilátó
Táv: 18 km
Indulási időpont: 11:30
Deseda-tó kerülés
Táv: 27 km
Indulási időpont: 14:00
- Kaposvár - Gige - Nagybajom körtúra
Táv: 73 km
Idő: kb. 4-5 óra
Útvonal: Kossuth tér - Szenna- Bárdudvarnok - 61-es út - Gige - Csököly - Jákó - Nagybajom (frissítő pont) - 61-es út - Kaposvár
Indulási időpont: 10:00
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött - Csatlakozz a Giro bringások táborába:
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/08/13 - 11:00
-
2026/08/13 - 20:00
-
2026/08/13 - 21:00
-
2026/08/14 - 20:30
-
2026/08/14 - 21:00
MAGAZIN
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |

















