Somogyban is megszűnt a tűzgyújtási tilalom

A hosszú szárazságot követő eső hatására Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megye kivételével megszűnt a tűzgyújtási tilalom.

 

Ez nem azt jelenti, hogy kontrollálatlanul lehet égetni, hanem azt, hogy mostantól nem tilos az erdőkben, facsoportokban, fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében tüzet rakni a kijelölt tűzrakóhelyeken.

 

Továbbra is tilos ugyanakkor az egész országban nádast, tarlót, kommunális hulladékot égetni. A kerti zöldhulladékot is csak ott szabad elégetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ha az önkormányzatnak van erre vonatkozó rendelete, akkor a rendeletben meghatározott időben és módon el szabad égetni a kertben keletkező növényi hulladékot.

 

A tűzoltókat idén 7560 alkalommal riasztották szabadban keletkezett tűzhöz. Húsz ember megsérült, ketten pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek kerti gazégetésnek indultak. A leégett terület összesen 31100 focipályát tesz ki. 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron