15 ezer nárcisz várja a látogatókat április 9-én a Nárcisz Ünnepen

Hosszú szünet után ismét megrendezik a Nárcisz Ünnepet a Róma-villa kertjében.

 

Figyelem!!!! Az rossz időre való tekintettel április 9-re tették át a rendezvény időpontját.

A hagyományos tavaszköszöntő ünnepen több mint 15 ezer színes nárciszt láthatnak majd a vendégek. A szervezők biznak abban, hogy idén is több ezren lesznek kíváncsiak a programokra.

Ahogy azt az előző rendezvényeken is megszokhattuk a  Compass Egyesület munkatársai és önkéntesei korhű ruhába bújnak, a Zichy-szakközépiskola diákjai festenek a parkban, a nyugdíjasok pedig palacsintát sütnek. 

Az eseményen ezúttal is lesznek koncertek, fellép a Barackmag és a Kultúrtalálka, Lovász Márta divatbemutatóját is megnézhetik az érdeklődők, de lesz élményfestés, agyagozás és  nemezelés is. Kádár Ferkó fotószínháza is várja a látogatókat, de old timer autókat is kiállítanak a helyszínen.

 

Időpont: 
kedd, 2022, március 29 - 20:19

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron