Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Milliós értékű trófeás szarvasbikák illegális elejtéséért emelt vádat az ügyészség öt férfi, köztük egy önkormányzati vezető és egy hivatásos vadász ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Azt írták: a vádlottak 2020 augusztusában és szeptemberében Marcali környékén, idegen vadászterületeken három, egyenként egymillió forint értékű gímszarvas bikát zsákmányoltak, ráadásul az egyik állat kilövése vadászati tilalom idejére esett.
Az elejtett bikák egyikén a vadak megfigyelését szolgáló GPS-jeladó volt, amit az egyik vádlott az állat kilövése után széttört, egy patakba dobott, további 900 ezer forint kárt okozva a vadásztársaságnak - tették hozzá.
Kitértek rá, hogy a feltételezett orvvadászok a gímszarvas bikák trófeáit egyik társuk lakóhelyére vitték, aki azokat kikészítés után eljuttatta a vadat elejtő vádlottnak.
Az ügy hivatásos vadász érintettjének amiatt is felelnie kell, hogy 2020 decemberében a saját vadásztársaságának területén két trófeás gímszarvas bikát lőtt ki és tulajdonított el jogtalanul. Mielőtt a férfi a lopott vadakkal az otthonába ért volna, rendőrök intézkedés alá vonták, és a vadakat lefoglalták.
Az ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt az önkormányzati vezetőre és a hivatásos vadászra végrehajtandó, társaikra felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|