
A szántódi réven egykerekezett, utasa leesett a motorról.
Az ügy adatai alapján egy simontornyai férfi 2022. március 15-én délután komppal érkezett Szántódra. A hajót alig elhagyva egy agresszív gázadással már az első utcában egykeréken próbált haladni járművével, de a hirtelen mutatvány során 25 éves női utasa leesett a motorról. A motoros a járókelők segítségét visszautasította, utasát visszaültette, majd elhajtott.
A Balaton-parti rendőrök Szántódon ellenőrzés alá akarták vonni a járművezetőt, de a férfi a rendőri karjelzés ellenére sem állt meg. Az egyenruhásoknak végül Zamárdiban sikerült megállítaniuk a motorost. A könnyű sérüléseket szenvedett utasához mentőt hívtak, míg a 46 éves sofőrt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol ellene a közúti közlekedési szabályok megsértésért szabálysértési indítottak eljárást.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |