Átadták Kaposvár első elektromos autóbuszait

Átadták a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Kaposvári Közlekedési Zrt. első két elektromos autóbuszát szombaton.

 

    A magyar közlekedéspolitika célja a hazai autóbuszállomány megújítása, a 8 ezer járműből eddig 2 ezret sikerült lecserélni, a fennmaradó 6 ezer cseréjére a következő 10 évben várható.

    

    Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere utalt rá, hogy a város 40 sűrítettgáz üzemű autóbusz beszerzésével 2015-ben újította meg helyijáratú autóbuszflottáját.

    A ma már hétéves járműállomány teljes cseréjét 2028-ra szeretnék elérni elektromos buszok vásárlásával - tette hozzá.

    

    Széles Gábor, a Videoton és Ikarus vállalatcsoport elnöke azt közölte, hogy a Videotonnak nagyon fontos Kaposvár, mert a vállalatcsoportnak Székesfehérvár után itt van a legnagyobb telephelye, ahol a Videoton Elektro Plast Kft. 40 milliárd forintos forgalmat bonyolít.

    A szombaton átadott Ikarus 120e elektromos buszok az Ikarus székesfehérvári gyárában készültek, előállításuk során a magyar hozzáadott érték meghaladta az 50 százalékot.

    A járművek a töltőkkel együtt egyenként 157 millió forintba kerültek, 84 utas egyidejű szállítására és egy töltéssel 300-350 kilométer megtételére alkalmasak.

MTI

Fotó: MTI/Varga György

Időpont: 
hétfő, 2022, március 7 - 19:28

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron