
- Az elmúlt két napban mintegy 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából - tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t.
Helmeczi László (független) hangsúlyozta, hogy az érkező emberek döntő többségét rögtön elvitték az ország más térségeibe rokonok, ismerősök, ezért az önkormányzatnak csupán nyolcvan ember, többségében nő és gyermek elhelyezéséről kellett gondoskodnia. Közülük harmincan maradtak tartósan.
Közlése szerint a menekülőket a művelődési házban szállásolták el. A matracokat, fekvőhelyeket a lakosság adta össze, illetve pénteken takarókat kaptak a Magyar Vöröskereszttől.
A menekülők egyike, egy Tiszaásványról érkezett nő, aki gyermekeivel szintén a záhonyi művelődési házban kapott elhelyezést, arról számolt be, hogy az emberek nagyon félnek Ungváron és környékén. Ugyanis elterjedt az az információ, hogy az orosz erők az ungvári repülőtér bombázására készülnek - tette hozzá. Erre a hírre reagálva döntött úgy a család, hogy a férje otthon marad, ám ő a gyerekekkel átjön Magyarországra és kaposvári rokonoktól kér segítséget.
Ezzel kapcsolatban Helmeczi László felhívta a figyelmet: sok magánszemély felajánlotta, hogy saját autójával Budapestre viszi a menekülőket, sőt van olyan, aki egészen Kaposvárig hajlandó elszállítani a családokat.
Szendrei Miklós, a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi koordinátora, aki a záhonyi vasútállomáson fogadja a menekülőket, szintén azt közölte, hogy sok felajánlás érkezik magánszemélyektől. Van, aki a hatszobás nyíregyházi lakását ajánlotta fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére.
Közlése szerint a szeretetszolgálat étellel és itallal látja el az Ukrajnából érkezőket. Ő azt tapasztalja, hogy míg csütörtökön szinte kizárólag Kárpátaljáról érkeztek menekülők Záhonyba, már egyre többen jönnek Ukrajna távolabbi vidékeiről.
A záhonyi művelődési ház egyébként tipikus menekültszállás képét nyújtotta péntek délután. A kisebb termekben pihentek az Ukrajnából érkezettek, a mindenhol felhalmozott matracokon. A nagyteremben gyerekek fociztak, az asztalokra pedig ki voltak rakva az adományként érkezett ételek és italok. A többi között egy nagy kosár fánk is, a helyiek felajánlásának köszönhetően.
Egy fiatal pár is felbukkant a kultúrházban, ők elmondták, hogy most jöttek haza Németországból és élelmiszerrel szeretnék segíteni az emberek ellátását.
Láthatóan és hallhatóan sokan izgatottan telefonáltak, kíváncsian az otthoni hírekre, illetve megnyugtatták a hozzátartozóikat, hogy biztonságban vannak, sokan pedig szervezték a továbbutazást.
A városban érezhető a hatósági jelenlét, a rendőrök mellett a katasztrófavédelem munkatársai is ügyelnek a biztonságra.
Az MTI úgy értesült, hogy a kiskorúakat akkor is beengedik az országba a magyar hatóságok, ha nem rendelkeznek útlevéllel, illetve sokuknak még születési bizonyítványuk sincs.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |