Szirénázva üldözték a BMW-t Kaposváron, majd eltorlasztolták az utat a kaposfői körforgalomnál

Driftelés közben hajszál híján elsodort egy gyalogost, majd elszáguldott. A kaposvári rendőrök elfogták a sofőrt. Az esetet a térfigyelő-kamerarendszer is rögzítette.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. február 17-én 20 óra után bejelentés érkezett, hogy Kaposvár belterületén, a Dr. Kaposváry György utcában lévő körforgalomnál egy driftelő BMW sofőrje kis híján elütött egy gyalogost, majd elhajtott. Az egyik rendőrjárőr a 610-es út és a Mátyás Király utca kereszteződésében észlelte a kérdéses járművet, majd azután fordulva a megkülönböztető fény- és hangjelzést használva követte, de a fekete autó továbbra is nagy sebességgel száguldott Kaposmérő irányába. Eközben egy másik járőr a kaposfői körforgalomnál eltorlaszolta az utat, így pár percen belül megállították a sofőrt.

 

A 20 éves kadarkúti lakost előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, vezetői engedélyét elvették. A férfi vallomásában elmondta, hogy előzőleg összeveszett a barátnőjével, a feszültségét kívánta a száguldással lecsillapítani.

 

Időpont: 
kedd, 2022, február 22 - 20:16

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron