
Tizenhét segélykérő hívás érkezett a hétvége folyamán a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.
Hét esetben tűzesethez, hét alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, háromszor pedig tévesen riasztották az egységeket.
Összeütközött egy busz és két személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 100-as kilométernél, Siófok térségében vasárnap reggel.

Vasárnap délután érkezett bejelentés, hogy Nagybajom Kunmajor utcája füstben áll. Egy családi ház udvarán felhalmozott szemét égett, amit a böhönyei önkormányzati tűzoltók eloltottak és felhívták a tulajdonos figyelmét a tűzgyújtási szabályok betartására.
A karádi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltókat Karádra riasztották vasárnap kora este, mert sűrű fekete füstre lett figyelmes egy helyi lakos. Az egységek gyorsan megtalálták a füst forrását, a Deák Ferenc utcában égő tüzet rövid idő alatt elfojtották.
Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy kaposhomoki lakóházban vasárnap este. A kaposvári hivatásos tűzoltók méréseket végeztek az ingatlanban, de a műszerek eleinte nem jelezték a mérgező gáz jelenlétét. A konvektorok bekapcsolását követően azonban az egyik szobában folyamatosan emelkedni kezdett a levegőben a szén-monoxid koncentráció, ezért a gázszolgáltató szakemberei a hiba kijavításáig megtiltották a készülék használatát. A lakás többi helyiségében jól működtek a fűtőberendezések, ezért a négyfős családnak nem kellett elhagynia otthonát.
Lángok csaptak ki egy kadarkúti családi ház kéményéből vasárnap este. A helyi önkormányzati és a kaposvári hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik eltávolították a kazán tűzteréből a fűtőanyagot, majd megtisztították a kéményt, ezt követően átvizsgálták az épület tetőszerkezetét, meggyőződve róla, hogy a tűz nem terjedt tovább.

Kilyukadt a fatüzelésű kazán egy kaposszerdahelyi családi házban és a rendszerből kiáramló forró víz, valamint a gőz ijedtséget okozott. A kaposvári hivatásos tűzoltók átvizsgálták a házat és megállapították, hogy a fűtés gázkazánnal továbbra is megoldható, ezért az ottlakó két felnőttnek és három gyermeknek nem kellett ideiglenes szállásról gondoskodni.
A hét utolsó napján növényi hulladék égett Siófok Rét utcájának árokpartján, a lángokat a siófoki hivatásos tűzoltók rövid alatt elfojtották. Kéthely, Széchenyi István utcájában pedig egy elhanyagolt területen csaptak fel a lángok, amelyeket a marcali hivatásos tűzoltók oltottak el.
Fotónk illusztráció
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |