Februárban kapják vissza a családok az szja-t, jön a 13. havi nyugdíj és érkezik az emelt minimálbér

 - A február erős hónap lesz, ebben a hónapban kapják meg a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat, kapják meg az emelt minimálbért és szakmunkás minimálbért az érintettek, az szja-mentes bérüket a 25 év alattiak és életbe lép az élelmiszer árstop is - sorolta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

    Dömötör Csaba úgy fogalmazott, sok olyan intézkedés lép életbe, amelyeket a gazdaság erősödése tesz lehetővé.

    Ismertette: a gyermeket nevelő családok ebben a hónapban kapják vissza a 2021-ben befizetett jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig. Ha mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindketten visszakapják az adójukat. A postai kézbesítés már a hónap elején megkezdődik, a banki átutalások pedig február közepéig érkeznek - mondta.

    Szintén februárban érkezik az első teljes 13. havi nyugdíj, a rendes nyugdíjjal együtt - jelezte az államtitkár. A posta előrehozta a kézbesítést, így az már február 9-én indul, akik pedig bankszámlára kérték az összeget, azok február 11-én kapják majd meg - tette hozzá.

    Emlékeztetett: az év elejétől a 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Februárban már meg is kapják az első adómentes fizetést - mondta, hozzátéve: egy fiatal munkavállalónak ez átlagosan havi 40 ezer forintos pluszt jelent. Megjegyezte: nem kell kitölteni semmit, a munkáltatók ezt automatikusan érvényesítik.

    Más is érkezik februárban, az emelt minimálbér, és az emelt szakmunkás minimálbér - sorolta Dömötör Csaba. Rámutatott: a kormányzás kezdetéhez képest ezek a bérek közel háromszorosukra nőttek. Ez azt is jelenti, hogy a minimálbér most már magasabb, mint az átlagbér volt a kormányzás kezdetén - mondta.

    Felhívta a figyelmet arra is, hogy a benzinárstop mellett az élelmiszerárstop is érvénybe lép február elsejétől. Ez hat alapvető élelmiszerre vonatkozik, és az áruk nem lehet magasabb, mint az október közepi szint - emlékeztetett.

MTI

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron