Teherautóról leesett lemez rongált meg egy autót - a rendőrség keresi a sofőrt

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel 2022. január 18-án, 12 óra 50 percet megelőzően a 610-es út Kaposvár és Kaposújlak közötti szakaszán közlekedett.

A jármű rakománya közül egy - vélhetően nem megfelelően rögzített - lemezdarab az úttestre esett, melyre egy másik jármű ráhajtott és abban anyagi kárt okozott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt, illetve a rakományt szállító járművet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron