A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Az innovációnak, a technológiai megújulásnak pótolhatatlan a szerepe a versenyképesség megtartásában, ezért az a cél, hogy minél több vállalkozás meglássa a korszerűsítésben rejlő lehetőségeket - mondta az agrárminiszter Kaposváron csütörtökön.
Nagy István, agrárminiszter a városháza dísztermében élelmiszeripari vállalkozások támogatását tanúsító okiratokat adott át Kaposváron.
A miniszter szólt arról, hogy az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című pályázaton eddig 64 kérelem 46,2 milliárd forint támogatást kapott. Somogyban 20 pályázatot adtak be 20 milliárd forint értékben, ebből eddig 11-et bíráltak el pozitívan, a megítélt dotáció 10,65 milliárd forint.
Szita Károly , Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta: a somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjában szerepel a teljes foglalkoztatás elérése és a munkabérek emelése, e célkitűzés "éllovasa" a gépipar és az élelmiszergazdaság.
Fontos, hogy a hazai élelmiszerfeldolgozás forrásokhoz, lehetőségekhez jusson, mert az egyik legnagyobb foglalkoztató az országban, de Kaposváron mindenféleképpen, Somogyország pedig agrármegye, ahol nem mindegy, a gazdák miként tudják értékesíteni a termékeiket - fűzte hozzá.
Kaposváron a húsfeldolgozó Kometa 99' Zrt. és a Magyarország egyetlen cukorgyárát működtető Magyar Cukor Zrt. vezető képviselője vett át támogatási okiratot az agrárminisztertől.
A Kometa mintegy 2,5 milliárd forint pályázati támogatást nyert csomagolási technológiájának 6 milliárd forint értékű korszerűsítéséhez. A cég a 2023-ban befejeződő fejlesztéssel csökkenti a csomagolóanyag-felhasználását és energiafogyasztását, megkönnyíti alkalmazottai munkáját.
A Magyar Cukor 2,4 milliárdot kapott mintegy 5 milliárd forintos projektjéhez. A vállalat növeli az energiahatékonyságot, csökkenti feldolgozási veszteségeit és "a piaci kereslethez jobban igazodó" csomagológépet telepít.
MTI
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|