
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a negyvenes éveiben járó kaposvári férfival szemben, aki társa segítségével akarata ellenére hozta el feleségét és kislányát egy családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott otthonból.
A büntetett előéletű férfi együttélésük alatt rendszeresen bántalmazta, becsmérelte feleségét, míg közös gyermekükkel többször volt türelmetlen és agresszív. Az asszony egy idő után ki akart lépni a bántalmazó kapcsolatból, ezért 2021 elején a családvédelmi hatóságok segítségével titokban gyermekével együtt elköltözött egy olyan, Kaposvártól távoli védett otthonba, ahol a férfi nem találhatott rájuk.
A vádlott és a sértett között a kommunikáció azonban a férfi erőszakossága miatt nem szakadt meg teljesen, és az egyik üzenetváltásuk során a nő véletlenül megosztott egy olyan dokumentumot, amiből a férfi rájött, hogy hol tartózkodnak.
A férfi az így megszerzett információk alapján 2021 májusában felkereste a nőt, aki a találkozásukkor éppen óvodába kísérte közös gyermeküket. A vádlott ekkor erélyesen felszólította feleségét, hogy a kiskorú sértettel együtt szálljon be a társa által vezetett gépkocsiba, mert közösen fogják óvodába vinni a kislányt.
A nő – a gyermekét féltve - nem mert ellenkezni, majd a férfi a gépkocsiban megragadta a sértett haját és közölte, hogy Kaposvárra fognak menni. A sértett kérlelni kezdte a vádlottat, aki erre torkon ragadta a nőt és megfenyegette, hogy bántalmazni fogja a családtagjait, ha nem teszi azt, amit kér.
Az asszony kilátástalannak ítélve a helyzetét, felhagyott az ellenállással, és Kaposvárra jött a férfival. A nő, illetve gyermeke végül másnap tudott elszabadulni a vádlottól úgy, hogy a védett otthonnak gyanússá vált a sértettek hirtelen távozása, ezért értesítették a kaposvári rendőröket, akik őrizetbe vették a vádlottat. A férfit ezután az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetés, míg a sértettek Kaposvárra szállításában segédkező társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye
A fotó illusztráció!
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |