Kalandok a Nárcisz ünnepen

A kisvonatra nem fértünk fel, de jó sok nárciszt láttunk és jól éreztük magunkat a Nárcisz ünnepen. Itt a videó: http://kaposvariprogramok.hu/narciszvideo

Galéria: http://kaposvariprogramok.hu/narciszgaleria

Nárcisz ünnepet rendeztek a Róma-villában és mivel a meteorológia elfogadható időjárást ígért, és a programok is elég kecsegtetőnek tűntek úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a rendezvényt.

Összeszedtünk fényképezőgépet, gyereket, barátnőt és megcéloztuk az első kisvonatot, hogy majd azzal eljutunk a Rippl-Rónai Emlékházhoz. Ugyanis ingyenes kisvonat közlekedett a villa és a Kossuth tér között óránként.

Azt gondoltam ebben a kora délutáni időpontban még csak nem akarnak tömegével kijutni a nárciszok közé, de mint kiderült nagyot tévedtem. Mire leértünk a térre, már dugig volt a kisvonat, és még legalább két kisvonat megtelt volna azokkal az emberekkel, akik körülötte várakoztak. Ráadásul az első kocsiban (két kocsiból áll a szerelvény) a fúvószenekar tagjai ültek, én nem is értettem, hogy miért azzal a közlekedési eszközzel szállítják a fiatalokat, ami a nagyközönség számára van fent tartva, igazán elvihették volna őket menetrenden kívül.

Ilyen esetben mit tehet egy anyuka? Vagy elmagyarázza iszonyatosan csalódott lurkójának, hogy most nem tudtok kisvonattal menni, vagy félelmet nem ismerő nindzsa harcossá alakul és megküzd a szintén félelmet nem ismerő nyugdíjas nindzsa harcosokkal, és egyéb fenyegető elemekkel hogy csemetéit feljuttassa a vonatra. Miután lelki szemeim előtt lejátszódott egy katasztrófafilm kulcsjelenete, ahogy  5 éves gyermekem kezét fogva eltorzult arccal rángatom át a tülekedő tömegen, inkább úgy döntöttem, hogy autóval megyünk. 

A gyerkőc természetesen megértette, hogy ez most nem jött össze és nagyon örült, hogy kocsival megyünk - az álmaimban. Még egy óráig duzzogott. De inkább ez, mint a közelharc. Egy ismerős anyuka egyébként úgy oldotta meg a kérdést, hogy elmentek a helyi járatos busszal. Éljenek a kreatív szülők! A szervezőknek pedig ezúton javaslom, ha már egyszer ingyenes vonatjáratot indítanak, legalább kössék az utazást előzetes regisztrációhoz és ezzel megoldódik minden probléma.

Szerintem ez a felférünk-e a vonatra stressz senkinek sem hiányzik. Főleg a kisgyerekes szülőknek nem.

Szerencsére ezek után simán felértünk, parkolóhelyet is találtunk, tömeg sem volt. Még. Az út mellett egy kintornás játszotta a Micimackót, beljebb népi játékok várták a gyerekeket és csacsi illetve egy csacsifogat. Rengeteg kézműves foglalkozáson vehettek részt a vállalkozó kedvűek, volt agyagozás, nemezelés, korongozás, nárcisz készítés – délután kettőre az összes asztal tele lett.

A lurkók nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a festésbe is, ahol az lett volna a fő feladat, hogy lemásolják Rippl-Rónai egyik festményét, de nyilván ezt egy három éves nem nagy meggyőződéssel fogja megtenni. Szerencsésebb lett volna, ha egy nagyobb felületen szabadon alkothattak volna a kicsik, mondjuk egy olyan papíron, amelyet ha megtelt tovább lehet tekerni.

Miután a kislányom kicsacsizta, kifestette, kiagyagozta és kinárciszozta magát közölte, hogy elég volt, így fél három magasságában elhagytuk a terepet. A kisvonatra ezúttal is tömegek várakoztak, örültem is, hogy végül kocsival jöttünk. Örömöm egészen addig tartott, amíg meg nem láttam az autómat, ugyanis két kedves sofőr olyan szinten beszorította, hogy csak cipőkanállal lehetett volna kiszedni. Külön köszönet a képen látható kék Toyota tulajdonosának, aki gyakorlatilag öt centi helyet hagyott a manőverezésre.

Bevallom a térlátás nem tartozik az erősségeim közé, ezért már éppen azon gondolkoztam, hogy bemondatom a kedves autós kolléga rendszámát, hogy ugyan már legyen olyan kedves és mozgassa odébb a járművét, ám egy ismerős vállalta, hogy kihozza a kis kocsimat szorult helyzetéből. Köszönet érte….

Ezek után már csak ki kellett jutnunk a villa környékéről, ez körülbelül olyan érzés volt, mint egy videojátékban, amelyben a fő cél, hogy ne menj neki semminek. Itt egy autó,  ott egy nyugdíjas, amott egy gyerek, emitt egy polgármester: stresszes volt, de végül sikerült kikecmeregni. Közben pedig biztosan csuklott párszor az anyukám.

Összeségében azt hiszem, hogy maguk a szervezők sem számítottak ekkora érdeklődésre, és ennyi emberrel már kicsit zsúfoltnak tűnt a Rippl-Rónai emlékház, bármekkora is az udvara. De szépek voltak a nárciszok, ragyogott a nap, és tényleg minden lehetőséget biztosítottak, hogy egy szuper délutánt töltsön el minden látogató a villában.