Lángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.
Supernem, 30Y, Fish, Ligeti Gyuri, The End -a kaposváron a Miénk a város rendezvényen ismét rengeteg koncert, gyerekprogram és még sok más vár az érdeklődőkre. Ezúttal is a Kossuth téren és a Vigasságok terén lesz a legtöbb program.
Kossuth téri programok
SZEPTEMBER 07
19:00 Ligeti Gyuri Álomgyára
A magyar zenei életben először The Puzzle nevű zenekarával keltett feltűnést (sokáig Angliában zenéltek), majd a Žagar gitárosaként és a We Are Rockstars énekes-gitárosaként folytatta pályáját (a dancerockos zenekar a nyáron adta ki slágeres harmadik lemezét, a Lights-ot), hogy az elmúlt években az egyik legfelkapottabb magyar producer is legyen (az elmúlt két évben dolgozott a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a 30Y, a Twentees, a The Poster Boy, a Republic, a Kéknyúl, a Törzs, a The Luckies albumain). Ligeti György azonban még soha nem valósította meg teljesen azt a zenei világot, ami ő maga, de ennek is eljött az ideje. Ligeti Gyuri néven, az eddigi legszemélyesebb lemezét mutatja be most Return To Alexandria címmel. Helyenként szívtörő fájdalom, helyenként felemelő himnikusság jellemzi, alighanem a legjobb LP, amit eddig megjelentetett a szerző.
21:30 30Y
SZEPTEMBER 08
19:00 AWS
21:00 Póka Egon Experience
Póka Egon Experience, a trió mely korunk egyik legendájának nevét viseli igazán egyedi zenekar. Hazánkban és külföldön is egyedülálló energiával adják át saját illetve feldolgozás dalaikat a közönség számára, így még az is, aki nem lehet a színpadon, érezheti a muzsikálás különleges varázsát.
SZEPTEMBER 09
19:00 Fish!
21:00 Supernem
A zenekart 2001-ben alapította három, akkor már régóta, ismert és kevésbé ismert zenekarokban kipróbált zenész.Mózsik Imre dobos már a 80-as évek elejétől játszik zenekarokban majd a Mester és Tanítványaiból való kiválása után csatlakozik az UP! nevű formációhoz. Itt találkozik Papp Szabolcs basszusgitárossal és Pulius Tibor gitárossal, hogy aztán rövid gondolkodás után, ők hárman saját zenekart alapítsanak. Ez lesz aSupernem,
Vigasságok terei programok
SZEPTEMBER 07
17:00 Z Generáció
18:00 Juhos táncház
20:00 VHK
23:00 Step by Steph
SZEPTEMBER 08
15:00 Redplot 17
16:00 Whiskey Roll Band
17:00 GrEe
18:00 Marcato Ütőegyüttes
20:00 Mongooz and the Magnet
22:30 The End
SZEPTEMBER 09
10:30 Danza Del Amor SE – show és látványtánc-bemutató
11:00 „Világhírű dallamok gyermekmusicalekből, filmzenékből…” - Megarox
14:00 „Zene az kell” - Roxínház
16:00 Rutkai Bori Banda
17:00 Nita Dance Club
18:00 Renegade
20:00 Detonic
Kísérő programok

09.07. 10.00 óra Somogy Kincse Megyei Értéknap 2018
09.07-09.09. Helyi Termék Napok
A Helyi Termék Napok program célja a Somogy megyei kistermelők és kézművesek piacra juttatása, reklámozása, termékeik szélesebb körben történő megismertetése és a fogyasztói szemléletformálás. Főbb termékek: méz és mézes termékek, lekvárok és szörpök, sajtok és savanyított tejtermékek, zöldségalapú termékek, kézműves kozmetikumok, textiltermékek.
09.07-09.09. Gyerekprogramok az Új Nemzedék Közösségi Térben
Az Együd Árpád Kulturális Központ, a Napkerék Egyesület, a Szabadművészeti Társaság és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár művészeti programokkal várja a gyermekeket, családokat.
Újrahasznosított anyagok, kézműves- és kreatív foglalkozások, mesevilág a következő időpontokban:
péntek: 15.00-18.00
szombat, vasárnap: 10.00-18.00
19.09. 10.00 óra Múzeumpedagógiai foglalkozások a Rippl-Rónai Múzeum munkatársaival
![]() Égett az aljnövényzet HáromfánLángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.
|
![]() 300 milliós uniós támogatásból folytatódik Kaposszentjakab megújulásaÚjabb szakaszához érkezik Kaposszentjakab szociális városrehabilitációja. |
![]() Füstölt egy autó Látrányban
Kedd reggel a Rákóczi utca egyik lakóházának udvarán kigyulladt egy autó, ezért a tűzoltók segítségét.
|
![]() Baleset történt Balatonfenyvesen a 7-es főúton
Összeütközött két személygépkocsi kedd reggel Balatonfenyvesen, a 7-es főút belterületi szakaszán.
|
![]() Több jármű karambolozott EnyingnélÁrokba hajtott és fának ütközött egy személyautó hétfő délután Enying külterületén. A baleset helyszínén több autó rohant egymásnak.
|
![]() Szűrések, sportprogramok, rendezvények – 875 milliót kap Kaposvár az egészségfejlesztésreÚjabb fontos szakaszához érkezik Kaposvár egészségprogramja, amelynek középpontjában továbbra is a megelőzés, az egészséges életmód és a lakosság egészségtudatosságának erősítése áll. |