
Idén június 6-án, szombaton reggel 9.00 órakor kinyitotta kapuit a strand: nagyon sokan fürdőztek a medencékben, ami nem is csoda hiszen végre beköszöntött az igazi nyár.
A nyitásra a strand területén lévő medencékbe összesen több mint 3 millió 711 ezer liter vizet töltöttek a fürdő munkatársai.
A nyár folyamán sok színes programmal várja a strand az érdeklődőket :
Június 13-án szombaton Tanévzáró strandröplabda versenyt rendez a Virágfürdő, majd júliusban a RÖAK (röplabda-akadémia) két megyei fordulója is ott lesz, strandzárás előtt, a nyár utolsó szombatján pedig Tanévnyitó röplabdaversenyre is hívják a sportot kedvelőket. A strand területén kialakított röplabda- és focipályák természetesen mindenkinek a rendelkezésére állnak.
A 2015. évi Tanévzáró fesztivál június 20-21-én lesz. A hagyományoknak megfelelően a kitűnő tanulókat ezúttal is meghívja a Virágfürdő, azaz nem kell belépőjegyet váltaniuk a strandra, elég lesz bemutatniuk a bizonyítványukat (vagy a fénymásolatát, iskolai igazolást). A kétnapos fesztiválon divatbemutató, zenés-táncos fellépők, vasárnap este pedig stranddiszkó szórakoztatja a vendégeket.
Még lesz egy kétnapos rendezvény: a szintén hagyományos Fürdőfesztivált július 18-19-én rendezik, és több kisebb program is színesíti fogja a nyarat.
Egyebek között hétvégenként lesznek mozgásos programok, aqua fitnesz foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek is.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |