Túl a Maszat hegyen a Roxínházban

A Roxínház ebben az évadban is gondolt a gyerekekre és színpadra állította a Túl a Maszat hegyen című előadást.

Presser Gábor—Varró Dániel—Teslár Ákos zenés-verses darabját Kaposváron is nagy sikerrel játsszák. Galéria az előadásról: http://kaposvariprogramok.hu/tulamaszatgaleira

Tartalom:

A Túl a Maszat-hegyen főhőse Muhi Andris, a kilencéves budai kisfiú, aki egy napon elindul, hogy felkeresse titokzatos és mindig maszatos barátnőjét, Jankát, akit focizás közben ismert meg. Így válik részesévé a Maszat-hegy vidékén zajló bonyodalmaknak. A fő konfliktus ugyanis, hogy a maszat-hegyiek belekeverednek a tiszták és a pacák örök harcába, aminek az az oka, hogy a maszat-hegyiek épp a két világ között, a se nem tiszta, se nem sáros ősmaszatosságban élik életüket. Kalandos útja során Muhi Andris különös alakokkal találkozik. Így például az Ismeretlen Influenzás Angol Költővel és Turgenyevvel, a burgonyával. A kisfiú felfedezte fantáziaországban az Isteni színjáték világa fonódik össze Edward Lear badar költészetével és az Alice Csodaországban hangulatával. Muhi Andris olyan furcsa, mesebeli lényeket ismer meg, mint Szösz néne, Paca cár, Luk gróf, a Babaarcú Démon, a Bús, Piros Vödör, Pali kalóz vagy a Büdös Pizsamázó. Ám a nagy veszedelem egyre közeledik. A Partvis Attila vezette barbár takarítók több házban rajtaütésszerűen kitakarítanak. A gonosz Paca cár, a maszat-hegyi trónbitorló pedig ördögi tervet eszel ki, hogy az egész világot telepacázhassa. .

A kaposvári előadáson kettős szereposztásban adják elő a művet, és a gyerekszereplők (és persze a felnőttek is) mindent megtesznek azért, hogy a közönség jól szórakozzon Muhi Andris kalandjain. Az előadáson nagy szerepet kap a humor, különösen a határőrös jelenet kacagtatta meg a közönséget. Ezúttal is ügyesek a táncosok, eredetiek a jelmezek és jópofa a színpadkép is. 5-6 éves gyerekek már simán végig tudják ülni a több, mint egy órás előadást, de inkább nagycsoportosoknak és a náluk idősebb korosztálynak ajánlanám. A Túl a Maszat hegyen látványos és mozgalmas produkció, de a történetre figyelni kell, mert a néző könnyen elvesztheti a fonalat a rengeteg szürreális szereplő és különleges fordulat között, mert ezekből nincs hiány. Aki nem látta még úgy készüljön, hogy fordulatos, meglepetésekkel teli és egyáltalán nem hétköznapi utazásra indul, ha beül a nézőtérre.

MAGAZIN

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzben

Meggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.

Oszlopnak hajtott egy autó Pusztakovácsiban

Árokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.

Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő Kaposváron

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban:

Állásajánlatok Kaposváron