Közérdekű

Július 2-án Balaton-átúszás

Július 2-án, szombaton  34. alkalommal rendezik meg a Suzuki Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között – jelentették be a szervezők. 

Koncertek, családi és sportprogramok a siófoki Plázson - videóval

Június 18-án ünnepélyesen megnyitott Siófok Nagystrandján a PLÁZS. A régóta ismert helyszín nem csak nevében újult meg, de a műsorszámok, illetve a külső is megváltozott.

Másodfokú hőségriadó - a hétvégén még kánikula

Holnap a sok napsütés mellett délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

Új attrakciók a Katica Tanyán

Több mint 100 millió forintos fejlesztést hajtott végre a patcai Katica Tanya Élményközpont. 

10+1 tanács a nyárra a rendőrségtől, hogy jó legyen a vakáció

Az alábbi tanácsokat feltétlenül fogadjuk meg, ha azt szeretnénk, hogy zavartalan legyen a nyaralásunk.

Szuper programok a "Fonyódi Nyár" rendezvényein

2016 a  „Gasztroélmények Éve” , Fonyódon több éve rendeznek gasztronómiai turisztikai rendezvényeket így ezzel a hagyományával 2016-ban illeszkedik az országos tematikához.

Nyáron több veszély leselkedik a gyerekekre

Minden család gondtalanul szeretné eltölteni a nyári szünidőt. Ezzel kapcsolatban tartott tájékoztatót a rendőrség a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a vakáció ideje alatt a gyerekekre leselkedő veszélyekre és a megelőzésre hívták fel a figyelmet.

Újabb 96 név az Életfán

96 gyermek rézlevele került fel a fára a szerdai(05.22.) Életfa-ünnepségem. Ők mindannyian 2014 októbere és decembere között születtek.

Országos Speciális Művészeti Fesztivál Kaposváron

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 2016. július 4-8. között rendezi meg a fogyatékossággal élő emberek XXIX. Országos Speciális Művészeti Fesztiválját Kaposváron. A rendezvény mottója: Kell egy hét Együttlét!

Befektetőbarát Település lett Kaposvár

 

Városunk képviselői csütörtökön Budapesten vehették át a Nemzeti Befektetési Ügynökség elismerő oklevelét.

Oldalak

MAGAZIN

Baleset történt Balatonfenyvesen a 7-es főúton

 

Összeütközött két személygépkocsi kedd reggel Balatonfenyvesen, a 7-es főút belterületi szakaszán.

Több jármű karambolozott Enyingnél

Árokba hajtott és fának ütközött egy személyautó hétfő délután Enying külterületén. A baleset helyszínén több autó rohant egymásnak.

Szűrések, sportprogramok, rendezvények – 875 milliót kap Kaposvár az egészségfejlesztésre

Újabb fontos szakaszához érkezik Kaposvár egészségprogramja, amelynek középpontjában továbbra is a megelőzés, az egészséges életmód és a lakosság egészségtudatosságának erősítése áll.

Halálos iramban Kaposváron – drónokkal csaptak le a kisvárosi Torrettokra

A közlekedési szabályokat semmibe vevő sofőrök, és az engedély nélkül átalakított autók kerültek górcső alá a megyeszékhelyen.

Balesetek és autótűz Kaposváron - ez történt a hétvégén

Tizenegy tűzesetnél és tizennégy műszaki mentésnél avatkoztak be a somogyi tűzoltók a hétvégén.

14 csapat, káposztaillat és jókedv – ilyen volt az idei Káposztás Nap Kaposfüreden

Szombaton ismét megtelt élettel Kaposfüred: augusztus 29-én rendezték meg a Káposztás Napot, ahol idén 14 csapat állt a bográcsok mellé.

Állásajánlatok Kaposváron