Közérdekű

Szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok

A kormányablakok és okmányirodák munkatársai augusztus 9-én, pénteken a hétfői nyitvatartás szerint, augusztus 10-én, szombaton pedig 8 órától 14 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére.

Megújul a kaposvári szülészet

Szita Károly: fontos, hogy a jövő kaposvári generációi méltó körülmények között lássák meg a napvilágot.

Megkezdődik a távhőberuházásban érintett utcák helyreállítása

Az Anna utca, a Fő utca és a Széchenyi tér útjának marásával és aszfaltozásával jövő héten, egész pontosan július 23-án kezdetét veszi a távhőberuházásban érintett utcák útburkolatának helyreállítása. A forgalmi rend a tavalyihoz hasonlóan változik.

Szépen fogynak a bérletek a Csiky díszévadára

Már kaphatók a bérletek a Csiky díszévadának előadásaira, június végére már 2500 bérletet eladtak.

Folytatódik a szúnyogok elleni küzdelem

 Az elmúlt héthez hasonlóan a következő napokban is teljes intenzitással zajlik az országos szúnyoggyérítési program.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár nyári nyitvatartása

 

Hűtik a kaposvári utakat

 

A hőségriasztás miatt Kaposvár megrendelte az útburkolat hűtésére használható "locsoló" autó elindítását június 12-től. A jármű 12.00 óra és 16.00 óra közötti időszakban járja az alábbi utcákat:

Három forgalmas csomópontot is biztonságosabbá tesznek Kaposváron

Közel 70 helyen mérik Somogyban a sebességet szerdán

A rendőrség kijelölte a szerda reggeltől csütörtök reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit.

Razziák az illegális hulladéklerakás és égetés ellen

Kaposvár nem tűri el az illegális hulladéklerakást és égetést, éjszaka is lecsapnak a szabálysértőkre.

Oldalak

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron