Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

2018. augusztus 27-én 11 órakor nyitotta meg az új évadot a kaposvári Csiky Gergely Színház.
A Csiky társulata nyáron sem tétlenkedett, 7 különböző helyszínen 11 előadással szerepelt a színház.
A társulati ülésen a Komor István-gyűrűt és a Fogaskerék-díjat is átadták. A társulat színművészei által megszavazott vándordíjat, a Komor István-gyűrűt Mészáros Sára színművésznő kapta. A Fogaskerék díjat – a társulat háttérdolgozóinak járó elismerést, amelyet a teljes társulat szavaz meg - pedig Barabás Edit korrepetitor nyerte el.
Az ülés második részében Olt Tamás művészeti igazgató köszöntötte a társulatot, hangsúlyozta a nyári fesztiválokon való részvételek fontosságát, és azt, hogy idén már nemzetközi meghívásokat is kapott a teátrum. Augusztusban a színház Kaposvár Megyei Jogú Város támogatásával Los Angelesbe utazott, hogy az Államalapítás ünnepén az Egyesült Államokban élő magyar közösség számára készült műsort adjon elő.
A Társulathoz két új tag szerződött (Szabó Nikolett, Benedek Dániel), akik a Kaposvári Egyetemen, Uray Péter osztályában szereztek színművész diplomát.
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|