A Kaposvári Polgári Casino a Kaposvárért Közalapítvánnyal együtt a magyar kultúra értékeinek ápolása céljából, József Attila 113. születésnapjára emlékezve a Költészet Napja alkalmából 2018. április 11-én (szerdán) versmondó versenyt szervez 14. életévüket betöltött diákoknak és felnőtteknek "Lekötelező irodalom címmel.
Kiírási feltételek:
1.) Jelentkezési határidő: 2018. március 11.
2.) Nevezni kettő verssel lehet. Az egyik versnek olyan közismert versnek kell lennie, ami a gimnáziumi, vagy általános iskolás tankönyvekben, szöveggyűjteményekben szerepel, míg a másik verset a versenyző szabadon megválaszthatja.
3.) A versmondó verseny színhelye a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár. Kezdési időpont: április 11-én 9 óra. Regisztráció 8 órától. Megfelelő számú jelentkező esetén az elődöntő jogát fenntartjuk.
4.) A döntőbe jutott helyezettek könyvutalvány jutalomban részesülnek.
5.) Döntőbe jutottakat felkérjük, hogy másnap, ápr. 12-én a Polgári Casino tagjai előtt – a közönségdíjért – ismét mondjanak el egy verset.
6.) Kérjük a jelentkezéseket (név, lakcím, telefonszám, iskola, felkészítő személy neve) legkésőbb 2018. március 11-ig leadni dr. Szép Tamásnak, (Kaposvár, Ezredév u. 1. sz.), vagy bejelenteni a 30-216- 85-95 telefonszámra, vagy e-mailben. E-mail: drszeptamas@gmail.com
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |