Újabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:
"Emeljük föl szívünket!"Nehéz sorsú gyermekek megsegítésére hirdetett különleges akciót a Kaposvári Egyházmegyei Karitász.
A Szolidaritás Szökőnap elnevezésű kampány 2016-ra szól, amely szökőév, így a nélkülöző családok számára egy nappal több küzdelmet és aggodalmat jelent, míg a vállalkozásoknak egy nappal több áll rendelkezésre cégük gyarapítására.
– A karitász arra kéri a vállalkozókat ebben az akcióban, hogy a szökőnapra eső hasznukat ajánlják fel az egyházmegye területén élő gyermekek számára – mondta Nagy Dorottya, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója. – Így lehetőséget és biztos alapot teremthetnek arra, hogy a gyerekek gyógyszereinek a beszerzésétől és a gyógykezelésükhöz való hozzájárulástól kezdve az étkeztetésük és a megélhetésük támogatásán át a tanulásukhoz történő segítségnyújtásig felkarolhassák a segítségre szorulókat.
A cégek felajánlásai mellett a karitász hálásan fogadja magánszemélyek Nagy Dorottya hozzá tette: arra kér minden jószándékú embert, hogy ezúttal ne csak a szavunkat emeljük fel a nélkülöző gyermekek érdekében.
Most „emeljük föl szívünket” is, és engedjük meg, hogy együttérzésünkből tettek fakadjanak! Tegyünk közösen azért, hogy 2016-ban – és ne csak februárban – a Szolidaritás Szökőnap alkalmával a legkisebbek is megtapasztalhassák az összefogás erejét – hívta fel a figyelmet.
A Szolidaritás Szökőnap fővédnöke Balás Béla megyéspüspök és Szita Károly, Kaposvár polgármestere; védnökei Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Daxner Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke. Az igazgató szerint ugyan védnöki felkéréseikkel nem jutottak egészen a Vatikánig, mégis mintha válaszként érkezett volna Ferenc pápa egyik Twitter-üzenete: "Tanuljuk meg megélni a szolidaritást! Szolidaritás nélkül halott a hitünk."
A Kaposvári Egyházmegyei Karitásznak jelenleg mintegy 30 helyi csoportja működik, ezekben kizárólag önkéntesek szolgálnak. Rendszeresen, illetve alkalomszerűen több ezer családnak segítenek évente. A segélyszervezet a nehéz sorsú gyermekek nevében hálásan köszöni az adományokat, melyeket bárki befizethet a 10918001-00000076-57710007 számlaszámon, csekken, vagy személyesen az irodájukban (Kaposvár, Füredi u. 65-67; tel.: 30/660-9592; e-mail: kaposvarikaritasz@gmail.com).

![]() Új homokos strand épül a Desedán, megújul a somogyaszalói fahídÚjabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:
|
![]() Kaposvári dílert vettek őrizetbe a somogyi rendőrökTöbb mint 110 gramm kristállyal a kocsijában fogtak el egy 53 éves férfit, aki nem is vezethetett volna.
|
![]() Gyorshajtókra csaptak le Kaposváron a rendőrökA rendőrök nyolc óra alatt 7.964 gépkocsi sebességét ellenőrizték.
|
![]() Meleg, napos péntek után hidegfront hoz változékonyabb időt SomogybaSomogy vármegyében szeptember 4-én, pénteken még meleg, többnyire napos idő várható, a hétvége azonban már változékonyabb időt tartogat.
|
![]() 550 millió forint uniós támogatásból újul meg a Kaposvári NagypiacÚjabb jelentős fejlesztés indul Kaposváron: 550 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újul meg a Baross Gábor utcai Nagypiac. |
![]() Égett az aljnövényzet HáromfánLángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.
|