M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

A szombat esti (január 21.) Indul a bakterház előadáson jubilált a Roxínház társulata, 1500. alkalommal léptek színpadra.
A teltház előtt megtartott előadáson a közönség vastapssal jutalmazta a kaposvári társulat munkáját.
Január végén Gödöllőre utazik vendégjátékra a Roxínház, majd február elején Pakson láthatja őket a közönség.
A vendégjátékok mellett, itthon javában tart a következő bemutató,a "Sose halunk meg" próbafolyamata,de addig sem marad Roxínház előadás nélkül a közönség.
Februárban ismét színpadra kerül két közönségsiker : A Dzsungel könyve és a Hotel Menthol
Egyébként még 2000 őszén alakult meg a Kaposvári Roxínház azzal a céllal, hogy a zene, tánc és a színház világába varázsolja a környékbeli ifjakat és idősebbeket egyaránt. Lelkes fiatalok munka és iskola mellett fáradoznak azon, hogy amatőrként színpadra állítsanak különböző musicaleket, zenés darabokat, rockoperákat.
2010 szeptemberében a 10 év emléke előtt tisztelegve, az együttes a kaposvári Csiky Gergely Színház nagyszínpadán adhatta elő két órás jubileumi műsorát, amely óriási sikert aratott a közönség tagjainak körében. Azóta is hatalmas szorgalommal és lendülettel dolgoznak az újabb, és még szórakoztatóbb darabok létrehozásán. 2011-től, különböző bérletek elindításával megvalósult, hogy minden korosztály rátaláljon saját kulturális igényeit kielégítő, egész estés kikapcsolódási lehetőségeire. A Kaposvári Roxínház mára már a Dél-Dunántúl egy meghatározó, független színházává nőtte ki magát.
A Kaposvári Roxínház önfenntartó módon működő színházi társulat, szellemi műhely, ahol 7- 20 éves gyerekek, fiatalok részvételével professzionális színvonalon különleges színházi, zenei értékek jönnek létre: musicalek, rockoperák, táncszínházi produkciók, zenés mesejátékok, gyerekelőadások.
2007-ben indították el utánpótlás csoportjaikat, ahol 6-14 éves korig heti rendszerességgel tartanak tánc, színészmesterség és ének órákat. A Roxínház Tanodát minden évad elején új felvételizőkkel bővítik.
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|