A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Az expression swing nevű hinta egy nagyszerű találmány, amellyel az egészen kis gyerekek és szüleik együtt hintázhatnak.
Hányszor ácsorogtam a játszótéren a hintát löködve, sokszor több, mint egy órán keresztül, mivel a gyerkőcöm imád hintázni, és a pici gyerekek még nem tudják hajtani magukat. Most itt egy szuper ötlet, amellyel a szülők is jól szórakozhatnak.Ez az eszköz több szempontból is zseniális, egyrészt közös élmény lesz a hintázásból, ami gyereknek és szülőnek is nagyon jó, másrészt a szülő sem unatkozik, bevonódik a mókába. Szuper lenne pár ilyen Kaposváron is.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |