Határidős esküvő

Voltatok már úgy, hogy végtelenül vágytatok valamire és azért, hogy beteljesüljön óhajotok a végletekig képesek lettetek volna elmenni? Ha igen akkor ne hagyjátok ki a Határidős esküvőt. Rádai Tímea írásában még sok más kiderül a filmről. 

A Szivárvány Kultúrpalota egy igazi csemegével szolgál ezen a héten a  közönségének. Határidős esküvő..., már maga a cím is ambivalens érzéseket vált ki az emberből. Épp ebből kerekedik ki egy elgondolkodtató, az élet apró csodáit, nagyobb csalódásait, hitünk megkérdőjelezhetőségének rejtelmeit megpendítő romantikus, ám vígjátéknak is felfogható történet.

 "Michal 32 éves. Egy évvel ezelőtt lett vallásos, és most készül az esküvőjére. A vőlegény azonban egy hónappal az esküvő előtt meggondolja magát. Michal úgy érzi, képtelen visszatérni korábbi életéhez és újra a szabályok szerint elkezdeni a társkeresést. Hirtelen változást akar, és mélyen hiszi, hogy ha eléggé kér valamit, Isten meg fogja adni. Megvan a helyszín, a ruha, a lakás: Isten bizonyára küld majd mindehhez egy vőlegényt is. Az esküvő napja azonban egyre közeleg..." 

 

Szinte dermedten várta a néző, hogy vajon  végül történik majd. A színészek, a rendező remekbe szabottan, szinte pattanásig feszítve a húrt adják át nekünk a valóságot, tükörként szembesítve önmagunkkal, gyengeségeinkkel. Az utolsó percekig játszik velünk a film.

Valószínűleg a nézőket is megérintette a produkció, mivel hol hangos kuncogás volt hallható, hol könnyeket lehetett felfedezni arcokon. Visszatérve a valóságba lelkesen jöttünk ki a moziból. Épp ezért, ha eleged van már a hőségből, s akad közel két órányi szabadidőd, akkor augusztus  3-án 17 órakor javaslom térj be a Szivárvány Kultúrpalotába, és nézd meg Határidős esküvőt.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron