A március 15-ei megemlékezések idején a városban közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra kell számítania.
Lezárják a Széchenyi teret március 15-én KaposváronA március 15-ei megemlékezések idején a városban közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra kell számítania.
|
Két autó ütözött a Pázmány Péter utcánál KaposváronÖsszeütközött két személyautó a Kaposváron, a Pázmány Péter utca és az Árpád utca kereszteződésében vasárnap délelőtt.
|
Művészeti Vezetői Nívódíjat kapott Turi EndreA Martin György Néptáncszövetség a 2022-es Budapesten rendezett Néptáncantológián Turi Endrét, a Somogy Táncegyüttes művészeti vezetőjét “Művészeti Vezetői Nívódíjban” részesítette - írják a Somogy Táncegyüttes Facebook oldalán. |
Három családi ház égett SombanHárom családi ház tetőszerkezete égett Somban, az Ady Endre utcában vasárnap délelőtt.
|
Villanyoszlopnak ütközött Tótújfalun, ahol emiatt elment az áramAz eljárás adatai alapján egy gépkocsivezető 2022. március 12-én 8 óra 20 perckor Tótújfalun közlekedett, amikor lesodródott az útról, az árokba hajtott és villanyoszlopnak ütközött. A településen emiatt akkor az áramszolgáltatás is megszűnt.
|
Túlélés a digitális dzsungelben - előadás a könyvtárban |
Szakmai és nyílt nap a Lamping József TechnikumbanA nap célja hasznos információkkal ellátni nemcsak a diákokat, de az érdeklődőket is.
|
A víz nyomában a Desedánál - túra |
Hétszeresére nőtt a balatoni "nádirtási aktivitás" - főleg az illegális stégbejárók miatt- A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével - közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus az MTI-vel.
|
Így tartanak nyitva az üzletek a hosszú hétvégénMutatjuk, hogy a március 15-i hosszú hétvégén hogyan alakul az üzletek nyitvatartása.
|