A nagyszabású, ingyenesen látogatható rendezvény augusztus 12-én, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a fürdő melletti fesztivál parkban. A délután folyamán lovasbemutatók, csikós párbaj és huszárfelvonulás színesíti majd a programot.
III. Nemzetközi Huszártalálkozó |
Forgalmi rend változás Kaposváron csatornázás miattAugusztus végéig több helyszínen is lesznek csatornázási munkálatok Kaposváron. A beruházások ideje alatt a forgalmi rend ideiglenesen megváltozik a munkaterületeken, valamint a közvetetten érintett utcákban:
|
A Balatonlellei Kertmozi műsora 08.03-tól |
Felsőmocsoládi Falunap |
A Magyar Honvédség Toborzó Napja |
Augusztus 20. programjai Kaposváron 2017-ben |
Hogyan ússzuk meg olcsón és könnyen a tanszervásárlást Kaposváron?Sajnos vészesen közelít felénk a szeptember, amely nem csak azt jelzi, hogy mindjárt itt a nyár vége (jajj olyan rövid volt), hanem azt is, hogy elkezdődik az iskola. Ugyan a tankönyveket az általános iskolások ingyen kapják, ám a többi dolog beszerzése bizony szegény szülőkre hárul.
|
A 8. Kaposfest programjaRészletes program. |
Ingyenes egy hetes Ifjúsági egyetem a Kaposvári EgyetemenA Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara három témakörben nyári ifjúsági egyetemet szervez 2017.08.14-18. között a Campus területén, illetve az Egyetemhez tartozó szervezeti egységekben (Pannon Lovasakadémia, Tan és Kísérleti Üzem, Vadgazdálkodási tájközpont).
|
Városnap Kadarkúton 2017. |
Oldalak
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2025/12/27 - 10:00
-
2025/12/27 - 10:00
-
2025/12/27 - 13:15
-
2025/12/27 - 14:00
-
2025/12/27 - 16:30










