
Ha valaki végigsétál a Fő utcán, és szereti a finom ételeket biztosan nem állja meg, hogy ne vegyen az étvágygerjesztő falatokból, mivel az idei farsangi forgatag finomabbnál finomabb csemegékkel várja az érdeklődőket.
Az egyik standnál pédául egy egész hegyet építettek fel töpörtyűból, mellette pedig gusztusos kenyerek halma hívogatja a sétálgató közönséget. Bár a töpörtyűt aranyárban mérik, mégis nagy a keletje, sokan vásárolnak az itt árult disznóságokból.

Természetesen idén sem hiányzik a kürtös kalács a kínálatból, és mézeskalácsot is vásárolhatunk. Az egyik helyen gusztusos sajtok kelletik magukat a pulton, de itt is mélyen be kell nyúlnunk a pénztárcánkba ha szeretnénk némi kóstolót vinni a családnak.

Az aszalt gyümölcsök - kiwi, barack, áfonya, cseresznye - és a színes gumicukrok vélhetően az édesszájúaknál illetve a gyerekeknél aratnak majd nagy sikert. A kézműves söröknek pedig a felnőttek örülhetnek.
Természetesen idén is lehet meleg ételt és italt vásárolni. De vehetünk egyedi készítésű óriási malacperselyt is, ha sokat szeretnénk spórolni 2017-ben.

Van itt még saját készítésű karkötő, gyógynövénytinktúra, gyógyteakeverék, fűszerek és gyertyatartók, ékszerek és játékok, szóval költekezhetünk bőven, ha szeretnénk némi farsangi portékát. Viszont a választél színes és úgy tűnik jó minőségű. Ha viszont csupán szórakozni vágyunk akkor is van választék - itt a program: http://kaposvariprogramok.hu/farsangreszletes2017
Gléria meg itt: http://kaposvariprogramok.hu/farsangvasar2017
![]() Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerepPénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfiJogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani. |
![]() A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrökA kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak. |
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |