Deseda 5X és 10X teljesítménytúra idén is!

A rendezvényre a nevezés INGYENES, közúti közlekedésre alkalmas kerékpár javasolt és fejvédő használata kötelező. A teljesítménytúrán mindenki saját felelősségére vesz részt és a közlekedés szabályait köteles betartani!

Regisztrálni reggel 8.45-től a toponári strandon, a Seven Hills MTB SC sátrában lehet. A választott távot egyéniben, csapatban (tetszőleges létszámban), családdal is teljesíthetik a résztvevők.

A 10 körre nevezők rajtja 9-kor lesz, a szintidő nyolc óra, tehát 17 óráig befejezik a 10. kört.

Az 5 körre nevezők rajtja 9 és 12 óra közt folyamatosan történik, a szintidő öt óra, tehát legkésőbb 17 óráig befejezik az 5. kört.

Akik kevesebbet tekernének, azoknak a „Deseda, ahányszor akarod” túra ajánlott, amelyben nem határoztunk meg sem körszámot, sem szintidőt, a jelentkezők döntik el, hogy hány kört akarnak teljesíteni. A kötöttség annyi, hogy ők is fejezzék be a túrát legkésőbb 17 óráig.

Minden résztvevő kap egy ellenőrző lapot, amit magával visz (a váltóban indulók átadják egymásnak) és a két ellenőrzőponton minden körben megállva átad a segítőknek, akik megjelölik, ezzel érvényesíti minden körét. Akinek megvan az összes szükséges jel a lapján, teljesítette a túrát, emléklapot vehet át a célban.

Időpont: 
2017/10/01 - 08:45

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron