Csákányi Eszter, Kulka János, Pogány Judit, Znamenák István, Ascher Tamás- csak néhány név azok közül, akik elbúcsúztatták szombaton a kaposvári Csiky Gergely Színházat.
Egész nap programokkal: nyílt próbával, színház körbeöleléssel, interaktív játékkal vártak minden érdeklődőt a szervezők, akiket az eső sem riasztott el a rendezvénytől. A színház egykori és jelenlegi művészei és dolgozói Kiss István kelléktárvezető szervezésének köszönhetően egy különleges „társulati ülésen” búcsúztak.

A színház megtelt. A jelenlegi és egykori csikysek pedig meghatódtak, elérzékenyültek, mosolyogtak, adomáztak és emlékeztek a szép időkre. A színészbüfében régi plakátok, fotók, műsorfüzetek és újságcikkek idézték fel a Csiky emlékezetes előadásait, melyekre nem csupán Kaposvárról özönlöttek a nézők.
A gyerekek is jól szórakoztak bejárhatták az épületet, firkálhattak a falakra is, és belenézhettek A Négyszögletű kerek erdő próbájába. Az cudar időjárás ellenére szép számmal akadtak jelentkezők az épület körbeölelésére is. A teátrum a jelenlegi tervek szerint 2018 októberében nyitja meg újra a kapuit, addig is irány az Agóra (novembertől már itt működik a színház).
Írásunk a hely szelleméről és a színházról az Agórában itt: http://kaposvariprogramok.hu/csikykoltozes
Videó az eseményről itt látható: http://kapos.hu/hirek/kultura/2016-11-12/tobb_ez_mint_szinhaz.html
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |