Alma együttes és hőlégballon a kaposvári majálison

Idén igazán különleges lesz a május elseje, hiszen városi majálist rendeznek a Városligetbem rengeteg programmal.

Bár kérdéses, hogy a május elsején Badacsonyba vándorló kaposvári fiatalokat mennyiben érinti majd a program, de az biztos, hogy a családosok megtalálják majd a számításukat a Családok Ünnepén.

A rendezvényen alkalom nyílik majd a sportolásra, sokféle testmozgást kipróbálhatnak majd a látogatók a csónakázástól az íjászatig, a kitelepülő sportegyesületeknek köszönhetőn. Sőt ha az időjárás megengedi egy hőlégballon is lesz majálison. A kicsiket és a nagyokat régi fajátékok, családi vetélkedők és egészségügyi mérések is várják.

A hasukat is megtölthetik majd a kaposváriak hiszen a pecsenyétől a reformételekig többféle étel is kapható lesz, de természetesen hozott anyagból is falatozhatunk, hiszen piknikezni is lehet majd.

 A zenei kínálat is nagyon változatos, a gyerekek és a felnőttek is megtalálják majd a számításukat: a gyerekeket a népszerű Alma együttes szórakoztatja majd, az idősebb korosztály pedig a Republic zenéjére csápolhat, de fellép majd a Honvéd Zenekar, a Füred Rock Szín Kör és a Belcanto Együttes is.

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron