Hivatalosan is kijelölték a korcsolyapályákat a Balatonon

Két önkormányzat, Keszthely és Siófok is kijelölte az első hivatalos jégpályákat.

A siófoki obszervatórium vezetője szerint a parttól távolabb 17-18 centiméteres jégvastagságot mértek, a jég partközelben ennél jóval vastagabb is lehet.

Legutóbb 2011-ben volt ilyen vastag, sportolásra több helyen is alkalmas, tartós jégborítása a Balatonnak. De vigyázat, jelenleg vékony hóréteg borítja a tó jegét, ellepve annak egyenetlenségeit. Ezért ahol lehet, mindenki maradjon a kijelölt jégpályákon, illetve a már kipróbált, biztonságos jégtáblákon, és kerülje a turzásokat, rianásokat.

A tapasztalatok szerint egy-egy összefüggő jégtábla egyenletes vastagságú és több négyzetkilométeres kiterjedésű is lehet. A tó északi partján fokozott óvatosságra van szükség, mert a korábbi északi szelek miatt a part mentén sok helyen felszakadt, majd újrafagyott jégborítás igen eltérő, egyes helyeken még nem kellő vastagságú.

Keszthelyen (Városi strand) már vasárnaptól, Siófokon (Ezüst-parti szabadstrand) keddtől működik az önkormányzatok cégei által kijelölt jégpálya. A kijelölt jégpályák mellett néhány szolgáltatást (illemhely, büfé, kölcsönző) is igénybe lehet venni, és a hivatalos nyitvatartási időben (Keszthelyen 10 és 18 óra között, Siófokon 9 és 17 óra között) a korcsolyázók biztonságára is ügyelnek.

 

Később újabb pályák nyílhatnak, a tóparti önkormányzatokra ugyanis komoly nyomás nehezedik, hogy a tulajdonukban lévő strandokon jelöljenek ki jégpályákat. Reméljük, így lesz!

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron