Összeütközött két személygépkocsi kedd reggel Balatonfenyvesen, a 7-es főút belterületi szakaszán.
A Beavatott-sorozat: A hűséges
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 121 perc, 2016 (16)
A Beavatott-sorozat első epizódjában megismert, emberi tulajdonságokon alapuló társadalom a Lázadó című második részben darabjaira hullt. Tris önfeláldozó magatartásának köszönhetően kiderült, mit tartalmaz az alapítók által hátrahagyott titokzatos doboz: üzenetet a kerítésen túl élő emberektől. Hogy megtudják, kik és miért szigetelték el őket, Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket.
Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják minden korábbi felfedezésüket. És miközben egy teljesen új, hihetetlenül fejlett technikával rendelkező világ tárul fel előttük, egy könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet. A vakmerő párosnak rá kell jönnie kiben bízhatnak, hogy aztán együtt szálljanak szembe azokkal, akik 200 éven át ketrecben tartották Chicago teljes lakosságát. Trisnek ezúttal pedig olyan döntéseket kell hoznia, amelyek próbára teszik a bátorságát, a hűségét, az áldozatkészségét és a szeretetét.
![]() Baleset történt Balatonfenyvesen a 7-es főúton
Összeütközött két személygépkocsi kedd reggel Balatonfenyvesen, a 7-es főút belterületi szakaszán.
|
![]() Több jármű karambolozott EnyingnélÁrokba hajtott és fának ütközött egy személyautó hétfő délután Enying külterületén. A baleset helyszínén több autó rohant egymásnak.
|
![]() Szűrések, sportprogramok, rendezvények – 875 milliót kap Kaposvár az egészségfejlesztésreÚjabb fontos szakaszához érkezik Kaposvár egészségprogramja, amelynek középpontjában továbbra is a megelőzés, az egészséges életmód és a lakosság egészségtudatosságának erősítése áll. |
![]() Halálos iramban Kaposváron – drónokkal csaptak le a kisvárosi TorrettokraA közlekedési szabályokat semmibe vevő sofőrök, és az engedély nélkül átalakított autók kerültek górcső alá a megyeszékhelyen.
|
![]() Balesetek és autótűz Kaposváron - ez történt a hétvégénTizenegy tűzesetnél és tizennégy műszaki mentésnél avatkoztak be a somogyi tűzoltók a hétvégén.
|
![]() 14 csapat, káposztaillat és jókedv – ilyen volt az idei Káposztás Nap KaposfüredenSzombaton ismét megtelt élettel Kaposfüred: augusztus 29-én rendezték meg a Káposztás Napot, ahol idén 14 csapat állt a bográcsok mellé. |