Kisvonat a Kossuth téren és Adventi FényChillÁr a Kaposvári Advent programjai között

A kaposvári adventi programok között idén is megtalálja a számítását mindenki, aki ki szeretne szállni a mindennapok mókuskerekéből, sétálna egyet a fényárban úszó Fő utcán egy jó forralt borral, meghallgatna egy hangulatos koncertet a Pajtaszínházban  vagy akár találkozna a Mikulással.

Vasárnap meggyújtják az első jelképes gyertyát és elkezdődnek a Kaposvári Adventi Ünnepi Hetek programjai. Idén is rengeteg rendezvény közül választhatunk majd, fellép Miller Zoltán, megnézhetjük a Kaposvári Helyőrségi Zenekar Adventi koncertjét, lesz majd Mikulás Tusa, Luca Olimpia, Betlehemes találkozó, gyerekkoncert a MintAgyerek és a Vattacukor zenekarokkal,  táncház, játszóház, jön majd a Mikulás szóval mindenki kiveheti a részét az ünnepi készülődésből.

Újdonság, hogy idén a városnéző kisvonat mellett lesz még egy kisvonat, ami a Kossuth téren megy majd körbe síneken a gyerekek nagy örömére. Emellett a FényHangárosok ezúttal egy FényChillÁr elnevezésű rendezvényre várják majd az érdeklődőket, ahol kávéházi hangulatú zenékkel, zsíros kenyérrel és teával is megkínálják az ünnepi rohangálásban megfáradt kaposváriakat.

 

Részletes program: 

 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron